A JEGYBANK DEVIZATARTALÉKÁHOZ MAGYAR EMBEREK ÉS CSALÁDJAIK VÉRE TAPAD!

Tárgy : A jegybank devizatartalékához magyar emberek és családjaik vére tapad…

Tisztelt Címzett(ek) ! 

Örömtelinek is lehetne nevezni, hogy azok akik nem rendelkeznek a deviza alapú, korlátlan árfolyam- és kamat kockázatú pénzügyi uzsorás termékkel, azok is kiemelten foglalkoznak és foglalkozni kívánnak a széles társadalmi réteget érintő súlyos problémával. 

A nyílt levelem címzettei közül ketten is ott vannak, illetve voltak az MNB felügyelő bizottságában, ami talán nem is annyira véletlen műve lehet, hiszen a deviza alapú uzsora következménye, helyesen a hozama, éppen ott landol(t) a Magyar Nemzeti Bankban. 
Ki lehet jelenteni, hogy az érdekvédelem "krémje" a jegybank felügyelőbizottságában is tevékenykedik. 

A Magyar Nemzeti Bank mérlegadatai alakulásában is tetten érhető, hogy a forint árfolyam változása – a svájci frankkal és japán jennel szembeni gyengülés – során, az egyik legnagyobb intézményi befektető hatalmas, árfolyam típusú nyereséget tudott realizálni ! 


A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Állam számára a deviza alapú hitelezés egyértelműen sikertörténet, az MNB által realizált árfolyamnyereségét a mérlegadati között a "forintárfolyam kiegyenlítési céltartalékában" találjuk, illetve már csak találnánk, mert a Növekedési Hitel Programnak ez a forrásfedezete ! 

A deviza alapú hitelezés mára jogvita lett … ezzel a "felek" eliminálni igyekeznek az Állam és a Jegybank "befektetői" szerepét, mely a Magyar Államnak és a Magyar Nemzeti Banknak a magyar lakossággal való szembefordulásáról, súlyos ellenérdekeltségéről szól. 

A forint árfolyama nem alakult, hanem alakították… és véleményem szerint azok, akik a forint árfolyamával szembeni befektetésekhez a jegybank (MNB) számára a fedezetet biztosították : 
-Európai Unió, Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Központi Bank. 

A devizatartalékhoz magyar emberek és családjaik vére tapad…

Őszintén kíváncsi vagyok, hogy milyen megoldást akarnak az érdekvédelem celebei deviza ügyben ? 
A rendszerváltás eredményeként a magánosított közhatalommal sikeres vállalkozásokat üzemeltető közjegyzői és végrehajtói családok (klánok), évente milliárdokat szereztek és szereznek a károsult lakosság kifosztásával, kicsontozásával… kb. 800 – 1000 család nyerészkedésének áldozata az "Adós". 

A magyar családok jelentős része kilátástalan és reménytelen helyzetben van, ha éppen nem a devizahitele, akkor majd a közös költség -, közüzemi díj-, hitelkártya-, vagy egy adótartozás miatt, a jó öreg Adóhivatal fog végezni velük… a sorrend családonként változik, mert ahogy a kockázatok úgy a problémák is korrelálhatnak. 

Aki nem devizahiteles, annak a véleménye annyit is ér. 

Az én álláspontom szerint, most a devizahiteles és nem devizahiteles családok kivéreztetése van napirenden, jelenleg az uzsorás pénzügyi termék járulékos kárait, így például az ingó- és ingatlan vagyon teljes elértéktelenedését, az egész társadalom közösen "élvezi". 


– Szóval ezek után a lehetetlenült családoktól mit akarnak a celebek, mit várnak el a legnagyobb megmondóemberek ? 

Véleményem szerint a forintosítás nyílt hadüzenet a devizahiteleseknek !

Az okozott károkat kell megtéríteni, kártérítést kell fizetni ! 

Tisztelettel :
Falus Zsolt Ferenc 

U.i.: 
Devizahitelesek ! 
Az önpusztítás helyett, elérkezett a jogos önvédelem ideje !

Szólj hozzá

Hozzászólás