A JÁTSZMÁNAK VÉGE? AZ ÁRFOLYAMRÉS MIATT AGGÓDNAK A LENGYEL BANKOK IS!

Az árfolyamrés miatt aggódhatnak a lengyel bankok is

Varsóban attól tartanak, hogy egy bírósági döntés után tömegesen indulhatnak devizahiteles perek, amelyek a bankokra hárítanák az árfolyamrések teljes költségét.

A lengyel mBank közleményben jelentette be, hogy megszünteti a devizában való jelzáloghitel-nyújtást, miután a verseny- és fogyasztóvédelmi bíróság (SOKiK) jogtalannak minősítette az általa felszámított árfolyamrést. Az ügyfelekkel kötött szerződésekben csak az szerepelt, hogy a bank a maga által meghatározott árfolyamon számolja a kamatokat, de arról nem tájékoztatott, hogyan és milyen alapon határozza meg ezt az árfolyamot.


Ennél is fontosabbnak tűnik a Millennium Bank esete, amely ellen több mint kétezer ügyfele indított közösen pert, követelve az árfolyamrés érvénytelenítését. Mint a Gazeta Wyborcza írta, ha a bíróság nekik ad igazat, akkor a bank akár arra is kényszerülhet, hogy zlotyra váltsa át a hiteleket. Ez pedig a lap szerint azzal járna, hogy a banknak a jelzáloghitelek teljes futamidejére magára kellene vállalnia az árfolyamváltozások terhét.

Az mBank elleni ítélet pedig számtalan klienst bátoríthat arra, hogy bíróságon követelje az árfolyamrés alkalmazása miatt elszenvedett vesztesége visszafizetését bankjától. A lap utal az uniós szakvéleményre és hivatkozik Magyarország példájára is.


Maga az, hogy az mBank megszünteti a devizahitelezést, tulajdonképpen csak nyilvános tiltakozás a bírósági döntés ellen – a lengyel pénzintézetek túlnyomó többsége már több mint egy éve nem ad deviza alapú hitelt, amelyek nyújtásának feltételeit drákóian megszigorította a bankfelügyelet.

Lengyelországban egyébként a magyarországinál sokkal alacsonyabb zloty-hitelkamatok miatt közel sem vált olyan tömegessé a devizában való eladósodás, jelenleg pedig a Lengyel Bankszövetség (ZBP) adatai szerint a jelzáloghitelek kevesebb mint 1 százalékát igénylik devizában. – Napi Gazdaság

Szólj hozzá

Hozzászólás