A BANKVEZETŐ VALLOMÁSA

  • Googleplus
  • Youtube

Dr. Marczingós László Ügyvédi Iroda

 

Ma reggel 8.30-kor kezdődött a Varsányiban a tárgyalás. Ehhez tegnap este fel kellett utaznom és szállodában aludni, mert a reggeli tárgyalási időponthoz igazodni lutri. Budapestről elmentem Zalaegerszegre, majd haza. Az egész "karika" volt vagy 470 km. Ami azért nem kevés.



Ehhez képest a reggeli tárgyaláson – ami már a harmadik volt – még mindig nem lehetett kihúzni a bank jogi képviselőjéből egy árva mondatot sem. Jöhet a negyedik tárgyalás. Iszonyatos költségeket okoz a bíróság pipogyasága.

Ne maradj le semmiről! Kattints és iratkozz fel a hírlevélre: http://www.civilkontroll.com/newsletter/

Zalaegerszegen már vagy a századik tárgyalás volt. A kihallgatott két bankár zseniálisan nyilatkozott. Az egyik konkrétan bankfiók igazgató volt. Arra a kérdésre, hogy mit tudott 2004-ben a deviza nyilvántartású kölcsönökről, azt a választ adta, hogy kb. annyit, mint egy átlagos fogyasztó, és ő is beleszaladt ebbe a csapdába.

Nos, a vallomása jelentős, korrekt, és lényegre törő. Fiókszinten senki nem tudott semmit, esély nem volt arra, hogy a fogyasztóknak tisztességes tájékoztatást adjanak. – Dr. Marczingós László Ügyvédi Iroda

NCK: Az átvert „deviza”- károsultak ezek után mit gondolnak a bank tájékoztatási kötelezettségével kapcsolatban?

Emlékezzünk! Mit is mondott ki a Kúria?

"Ha a pénzügyi intézménytől kapott nem megfelelő tájékoztatás vagy a tájékoztatás elmaradása folytán a fogyasztó alappal gondolhatta úgy, hogy az árfolyamkockázat nem valós, vagy az őt csak korlátozott mértékben terheli, a szerződésnek az árfolyamkockázatra vonatkozó rendelkezése tisztességtelen, aminek következtében a szerződés részlegesen, vagy teljesen érvénytelen.



Indokolásából: Abban az esetben, ha a szerződés szövegéből és a pénzügyi intézmény által nyújtott tájékoztatásból egyértelműen  felismerhető volt az „átlagos fogyasztó” mércéjén keresztül megítélt konkrét fogyasztó számára, hogy az árfolyamkockázat korlátozás nélkül kizárólag őt terheli, és hogy az árfolyam rá nézve kedvezőtlen változásának nincs felső határa, a vizsgált kikötés tisztességtelenségét a Ptk. 209. § (5) bekezdésében foglaltakra tekintettel nem lehet megállapítani."

FIGYELEM! A Facebook folyamatosan korlátozza a bejegyzéseink láthatóságát, ezért a Facebookon közzétett cikkek negyed annyi embert érnek el, mint korábban.
Ha értesülni szeretnél az oldalunk új híreiről, akkor húzd az egeret a Facebook oldalon a "Tetszik/Liked" gombra és pipáld ki az értesítéseket hogy megjelenjünk a hírfolyamban. KATTINTS IDE: https://www.facebook.com/pages/Nemzeti-Civil-Kontroll/342783665741979

Ha hasznosnak találtad a cikket, akkor oszd meg másokkal is.

Szólj hozzá

Hozzászólás